2010. május 9., vasárnap

Ez is meg az is

Mostanában nem valami sokat írok, most sem lesz ez másként... az agyam már képtelen értelmes mondatokat összerakni. Valamit azért ki fogok találni, hogy hogyan fognak időnként hosszabb lélegzetvételő bejegyzések is bekerülni.

Hétfőn megjártam Brüsszelt (na jó, még vasárnap elindultam) és mivel beszereztem az új netbookot már feltétlenül azt szerettem volna vinni magammal, csakhogy a másiknak a táskájába ez az új nem fér bele, így nem volt mit tenni, gyorsan varrnom kellett neki egy tokot. Lesz egy női változata is a dolognak, de vasárnap délelőtt már csak ez az egyszerű fazon fért bele, viszont ez Andrisnak tökéletes. :) A tartozékoknak még tartozok egy szütyővel.


Múlt hétvégén elkészültem a virágos kis lógókám hímzésével, persze már csak annyi lenne hátra, hogy felvarrjam az alját és a tetejét, lehet, hogy még akár 10 percet is igénybe venne a dolog, de erre már valahogy olyan nehezen veszem rá mindig magam... pedig akár már gyönyörködhetnénk is benne a falon. Nagyon tetszik ez a vászon, fogok még belőle venni és meghímzem majd a pillangósat, szívecskéset és a madárkásat is egyszer! Most megint ott tartok, hogy ezeket a mintákat nem tudom megunni, na persze nem végtelenszer kihímezve, mindig mást és mást. :)


Végül pedig egy újabb Rico szösszenet, pénteken kezdtem neki a vonaton vagy csütörtökön már nem emlékszem, egyik nap, mikor bejeztem a könyvet (elolvastam a Tizedik felismerést is végre, ez is nagyon tetszett, de most kell megint egy kis pihenés, hogy bele tudjak vágni a tizenegyedikbe). Egyszer majd lesz belőle valami valakinek...


És annyi mindenről tudnék még mesélni, az viszont egy másik vagy több másik bejegyzés lesz/nem lesz valamikor máskor.

4 gondolat:

Dora írta...

Oh, de jók!
Ezt a pávát még nem is mutattad!

Anita írta...

Közben anyától kaptam az ötletet, hogy az öcsémnek is varrhatok ilyen tokot a névnapjára, ha jól tudjuk, most vasárnap tartotta. :)

A pávát nem mutattam, mert alighogy elkezdtem, már be is fejeztem, most már a másodiknál tartok. Nagyon haladós és annyira jól mutat!

unikat írta...

de ügyes vagy!
Szép lett a virágos lógóka, de a páva az valami gyönyörű!
De kíváncsi vagyok mi készül majd belőle!

Anita írta...

Közben elkészült a párja is, az sem lett rossz. :)
Hogy mi készül belőle, arra még én is kíváncsi vagyok, de előbb-utóbb biztosan jön az ihlet.