2010. április 6., kedd

Újabb lejtő? :)

Tegnap nálunk járt Dora, eredetileg hastánc koreográfiákat akartunk gyakorolni, de ez megint a holnapi órára marad, mert nem annyira éreztük magunkat alkalmasnak a rázásokhoz. Így maradtunk a kötésnél és közben mindenféle hímzésről beszélgettünk, na jó kicsit a kötésről is. :) Ő nagyon jól haladt, én kevésbé, de nekem még nem megy a kötés közben dumálás akármennyire is könnyű a minta. Szóval arra az elhatározásra jutottam, hogy befejezem a Traveling Woman kendőmet, hogy legalább egy saját kész kendőm legyen és még tudjam is hordani, mert azért elég meleg lesz ebből a fonalból és mindjárt itt a meleg, amikor meg már szükség sem lesz rá. Haladtam is vele tegnap egészen jól, 8 sort sikeresen megkötöttem így már csak 3 maradt plusz a befejezés. Nagyon várom már, de hogy mikor lesz rá időm... a héten nem valami sok.

Szóval beszéltünk mindenféle hímzésről is, de leginkább a nagyokról és már többször feltette Andris is a kérdést, hogy ha már egyszer van varrókeretem, akkor miért is nem használom. Mivel van hozzá most már anyagom, nem sok választ el tőle, hogy én is belekezdjek egy HEAD mintába, méghozzá a következőbe:

Eddig egyedül egyetlen aprócska dolog kerülte el a figyelmemet, hogy a fehérnek látszó részek mind kreinkkel lennének a minta szerint hímezve, még a hölgy karja és arca is, ha jól láttam a mintán. Látszik, hogy komolyabban nem merültem bele a témába, de most nagyon lelkes lettem és annyira kíváncsi vagyok, hogy mennyire fog magával ragadni ez a nagy hímzés. Ráadásul nem is olyan kicsi a minta, mert 400x728 öltés. Minden esetre annyira tetszik, annyira én vagyok, hogy ezt az egyet mindenképpen szeretném meghímezni, remélhetőleg lesz rá elég időm.

Ha lesz valami érdemleges majd mutatom, de egyelőre Kreinik beszerző körútra kell indulnom, mert már első lapon is van belőle jó néhány x...

7 gondolat:

unikat írta...

Jó kis terv!
Szép kis minta. De fehér az van ám bőven!
Várom a fázisfotókat!

Anita írta...

Hát ez az, már megint nem gondolkodtam, csak mentem a fejem után. :)))

Majd igyekszem a fotókkal, talán nem kell éveket várnod.

Judit írta...

nagy klassz minta!!!! en is varom a fazisokat! de szerintem a szived utan mentel ;) mert ha en a fejem utan mennek, akkor sokat gondolkodtam volna.. ;) :) :)

Dora írta...

Hihi, meg vagy fertőzve :-D

Anita írta...

Judit, a gondolkodás nekem sem hiányzott, már majdnem két éve, hogy megvettem a mintát, de most már nincs visszaút. Igaz még nem böktem bele, de ami késik, nem múlik. :)

Dora, voltam ma az Évában természetesen nincs 032-esük, de rendelnek. Meg legalább váltottam pár szót Anikóval, végre ő volt a pult mögött. :)

Timici írta...

ez tényleg nagyon Te vagy, már ahogy elsőre megláttam a képet:o) szerintem nagyon jól választottál;o) Minden esetre nem kis falat, nekem tuti beletörne a bicskám, de hát Te sokkal kitartóbb vagy nálam:o)
TW kendődet nagyon várom, nem baj hogy jön a meleg, milyen jó lesz majd ősszel elővenni;o)

Anita írta...

Timi, az még majd elválik, hogy nekem beletörik-e a bicskám, remélem bírni fogom a végéig.

A kendőből már csak másfél sor van hátra és a lekötés, jó lenne a hétvégén befejezni.