2010. március 18., csütörtök

Oooolyaan, de ooolyaaan éjszakám volt... :)

Annyi mindenről írnék, de most maradok a tegnap esténél. Néha már kezdem kicsit úgy érzeni magam, mint a férj, aki folyton sörözni jár a kocsmába a haverokkal a felesége meg várja otthon, csak én éppen a feleség vagyok és cukrászdába járok a barátnőkkel és a férjem vár otthon. Alapvetően nem zavar a dolog, de valahogy mégis kicsit sántának érzem. Annak viszont nagyon örülök, hogy találkoztam a lányokkal, most már el sem tudnám képzelni nélkülük az életemet. :)

Szóval tegnap Andris céges vacsorázni volt, mint főszervező és mivel nem lehetett előre tudni, hogy mikor vetnek véget zabálásnak, ezért úgy készült, hogy nem jön haza éjszakára. Én meg persze melyik nap megyek hastáncolni és kozmetikushoz? Hát amikor lenne egy szabad estém. Aztán nagggyon fontos ügyben beszélnem kellett Dorottyával és végül abban maradtunk, hogy attól, hogy későn végzek, még lehet nála pizsiparti. Egyszer élünk gondoltam és a vonaton megírtam, hogy megyek. Kivételesen pontos volt a vonat, így volt időm még tánc előtt hazaugrani és összeszedni a fontosabb dolgokat, mint pl. Viki RR kendője. A tánc szokás szerint jó volt, érdekes volt az új ruhában táncolni, még szokni kell azért az övet és a szoknyát is, nekem a fátylamról meg nem is beszélve. Van egy mozdulat, ami semmiképpen nem akart tegnap sikerülni, azért még nem adom fel, hátha, mert ha nem muszáj, nem vágnék le a fátyolból. (Aki kíváncsi, annak súgom, hogy lesz kép is ha egyszer hazajutok.) Most el tudnék képzelni még egy órát a héten, de legfeljebb otthon gyakorolhatok... Tánc után jött a kozmetikus, ahonnan Dora majdnem meglépett, de csak nekem volt kulcsom a kocsihoz, így kénytelen volt maradni. Szerintem nem bánta meg, minden esetre túlélte és azt mondta, nem is volt olyan szörnyű, mint amire emlékezett. :) Ez persze jól elhúzódott, már majdnem negyed 10 volt, mire eljöttünk Szilvitől, onnan hazavittem Dorát és indultam Dorottyához. A tervemhez képest csak fél órát késtem, de legalább megkóstolhattam egy újabb muffin változatot. A rendkívül fontos dolgok megvitatását kb. fél 3-kor felfüggesztettük és megpróbáltunk aludni egészen reggel hatig. Elég sokat forgolódtam, de talán az volt az oka, hogy melegem volt, a hirtelen rögtönzött szivacs ugyanis tökéletesen megtette ágynak. Ja igen, és Sarolta is folyton szöszölt valamit, ami nekem azért új volt. :) Reggel megpróbáltam valami emberi alakot formálni magamból és elindultam dolgozni. Útközben minden terv szerint alakult, a vonat is csak pár percet késett, azt meg délután úgyis behozom.

Ja igen, és befejeztem a Daisy Lane Cottage hímzését, amíg Dorottya a tetves medvével szöszölt meg lyukasztgatta az ujjait. Jó volt, majd biztosan lesz még hasonló. ;)

3 gondolat:

Hajnoca írta...

Jó kis girbe gurba este volt ez hajnalig. ;-)
Képet tessék majd rakni, mert biztos csini a ruci is.

Tetszik az új blogruhád is!
Vidámabb! ... még a zöld ellenére is.

Dora írta...

A képeket én is várom ;)

Jó kis estéd volt, egy részében nekem is részem volt :) Bár azért a második program nem olyan, amit szívesen csinálok :-DDDDDDD

Anita írta...

Tényleg jó kis este volt, bár a mai napot azért nem kívánom senkinek, ilyenkor teljesen kikésül a gyomrom, a szemeim meg már ragadnak lefelé, de mégérte. :)

Dora, a második programrészt én is csak Szilvi miatt kedvelem, a többi azért nekem sem kellemes, hogy finoman fogalmazzak. Mindjárt teszek fel képeket.