2010. január 29., péntek

Síeltünk :)

További fotókért kattints a képre

Ma délután hazaérkeztünk a síelésből, egy baj volt vele, hogy nagyon rövid ideig tartott. Odafelé sima utunk volt, négy óra körül megérkeztünk az ismerős szálláshelyre, ahol egy ismerős magyar lány fogadott minket. :) Nem nagyon kellett megerőltetnünk magunkat, amit a német tudásunkat illeti... a pályán meg ugye csak enni és innivalót kértünk, az nem volt olyan nagy kaland. A kipakolás után rögtön nyakunkba vettük a falut, amit már elég jól ismerünk, mégis sikerült egy templomkertet találni, ahol eddig még nem jártunk és remek kilátás nyílt a településre. Korai vacsoránkat az olasznál ejtettük meg, ismét finomakat ettünk.
Első nap vegyes időjárási körülmények között siklottunk a lejtőkön, volt hóesés, napsütés, borult ég és persze a műhó sem maradt el, amiből hatalmas kupacok (kész dombok) keletkeztek a pályák kellős középen, ezeket harmadnap már kész művészet volt kerülgetni. Az arcunk végig fedve volt, mert csípős volt a levegő és a folyamatos párakicsapódással is számolnunk kellett. Fél 3 körül adtuk fel sízést aznap, mindketten alaposan kifáradtunk... nekem másnapra szép kis izomlázam is lett, pedig azt hittem, hogy edzésben vagyok. Na ennyire azért mégsem voltam, de jól esett a friss hegyi levegő, a sok-sok mozgás és a fizikai fáradtság.
Másnap ragyogó napsütésben síeltünk végig egész nap, a hideg persze nem került el aznap sem minket, viszont nagyon jól lehetett csúszkálni. Szinte az összes pályán lecsúsztunk a fekete pályák kivételével, azt azért még nem merjük megkockáztatni (szerintem én később sem fogom, bőven beérem a piros és kék lejtőkkel). Nagyon tetszett a St. Michael-be vezető erdős pálya, annyi hátránya azért volt, hogy viszonylag hosszú a felvonó menetideje és semmi védőburok nincs rajta, szóval könnyedén odafagyhat az ember, ha nem elég óvatos. :) Szóval rekord mennyiséget síeltem szerdán, szerintem ez a csúcstartó nap az életemben, bár kilométerben nehéz lenne megmondani, mert már nem emlékszem a sorrendre és a mennyiségekre, csak hogy kétszer is megálltunk a kocsmában pihenni.
Tegnap szinte egész nap esett a hó, ami egyfelől jó volt, mert mindig volt friss hó a pályán a műhó mellett, viszont a látási viszonyok nagyon borzalmasak voltak, így néhány kör után mondtam, hogy én feladom a további csúszkálást, és bár nem vallotta be hogy nem a legideálisabbak a körülmények a síelésre, de Andris is feladta. A szaunázás előtt sétáltunk a sűrű hóesésben egy nagyot, annyira szép volt a táj, még úgy is, hogy a szempilláim folyton tele voltak hópelyhekkel.

Élveztük nagyon a csendet, a pihenést, a mozgást, a szaunázást, a közös reggeliket, ébédeket, vacsorákat és persze egymás társaságát. Vágyunk is vissza, mert máris magával ragadott ez az elektronikus világ...

6 gondolat:

Phan írta...

Hű, micsoda képek!!!
Köszi, hogy megosztottad velünk! :)))

Kriszti írta...

Szép helyen jártatok!:-)

zdora írta...

Kicsit irigykedve nézegettem a képeket!:) Csodás helyen jártatok, örülök, hogy jól éreztétek magatokat!
Sajnos azt hiszem én már sosem fogok megtanulni sielni.:(

Móni írta...

Örülök, hogy jól éreztétek magatokat! Nagyon szép helyen jártatok! :)

Dora írta...

Nekem is van egy sanda gyanúm, hogy én már nem fogok ebben az életben síelni. Bár Péter még mindig meg akar tanulni :) Meg hát jó nektek, hogy kicsit kimozdultatok, kettesben voltatok. Mit nem adnék én is érte, ha Péterrel kettesben mehetnénk valahova hosszabb időre!

Anita írta...

Tényleg nagyon szép ez a hely, remélem egyszer tavasszal is eljutunk oda. :)

Dórák, síelni megtanulni sosem késő, az én szüleim simán 40 körül jártak, mikor belevágtak, apukámat azóta le sem lehet vakarni a pályáról.

Ja igen, biztos lesz még majd nekünk is olyan, hogy mit nem adnánk egy édeskettesért. ;)