2009. december 21., hétfő

LHN Traveling Stitcher (2)

Ma folytatódott a téli hangulat, a fogcsikorgató hidegben ugyanis órákat késtek a vonatok és sikerült egy olyan fülkét kifognom, ahol ugyan volt világítás, de fűtés nem valami sok, így kesztyűben és kabátban ültem végig fagyoskodva a több, mint egy órás utat a Nyugatiig. Pedig mennyit hímezhettem volna, ha nincs olyan hideg a vonaton... na de azért nem panaszkodom, lassanként haladok így is a művemmel. Lehet mégis igaza lesz a néninek, hogy nem lesz készen karácsonyig??? Na de az idén még biztosan elkészül, hosszú az út Barcikáig.

Most viszont így állok, már a második házat építem szorgalmasan:


A betűket annyira szeretem csinálni, hogy azt a végére hagytam egy kandallós, melegséges téli estére. Na jó, a kandalló még hiányzik hozzá... :)

2009. december 19., szombat

Téli hangulat

Andrisom rászokott a délutáni sétára, ilyenkor én sajnos még az irodában csücsülök, így nem tudok vele tartani, de a képeket azért megosztotta velem. Nagyon-nagyon hangulatos most így havasan a táj...

Szántóföld Göd-Zugló távvezetékkel


Fótfürdő és Öreghegy


A kivágott fáktól már látszik a mi utcánk és az újtelep.


Döntöttem :)

Hosszas évődés után úgy döntöttem, hogy mindenképpen szükségem van egy overlock masinára. Sokáig nézegettem a kínálatot, de ki egyiket sem próbáltam, csak az eladó javaslatára és a megérzésemre hagyatkoztam, hogy egy Bernina gép rossz nem lehet. És milyen igazam volt. :)))) A Janome 4800-as után ez lett a második szerelmem... de ne szaladjunk ennyire előre. Soha nem rendeltem még interneten varrógépet, na jó, most sem, mert telefonon adtam le a rendelést egy szegedi varrógépszaküzletben, ahol nagyon segítőkész kollégák álltak a rendelkezésemre. Megtudtam, hogy a 700D és a 800DL között alig van valamennyi különbség, de a 800DL-nek azért mégiscsak egyszerűbb a befűzése egy leheletnyivel és kitették oldalra a szabályozó gombokat, így azok igen könnyen elérhetőek. Mivel náluk nem volt árbeli különbség a két masina között és egyébként sem igazán láttam ezt a típust máshol az országban, hát hétfőn leadtam a rendelést, kedden pedig vártam a futárt, mint a messiást. Ő persze nem ért ide, pedig még a központot is felhívtam, hogy megkérdezzem, mikorra várható és ráadásul Andris tudott volna segíteni hazacipelni, mert együtt jöttünk-mentünk aznap. Hát a futár szépen megfeledkezett rólam és a gépemről, de azért felhívott, hogy nem gond-e és akkor másnap hozná. Mit tenni úgysem tudtam, beletörődtem az ajánlatba. :) És szerdán tényleg itt volt a futár is és a csomag is. Legszívesebben azonnal kibontottam volna, ettől csak az tartott vissza, hogy nem tudtam volna mivel lezárni a dobozt és így is elég bonyolultnak tűnt a cipelése, nem még nyitott fedéllel. Mindössze 9 kg volt a csomag, de végtelen hosszúnak éreztem a néhány perces sétát a szemközti épületbe, kis híján be is görcsöltek a karjaim. Otthon aztán nekiestem a kicsomagolásnak, persze csak a hastánc óra után és konstatáltam, hogy minden alkatrész megvan hozzá, a gombok/karok/egyebek nyomkodását és forgatását Andris átvállalta helyettem. Csütörtökön is később értem haza a szokásosnál, mert elhoztam Dóriéktól egy csomag képakasztót (Péter szerzett nekem, hálás is vagyok neki érte) és még a sütisütés is rám várt, mivel karácsonyi ünnepséget tartottunk tegnap főosztályi szinten. Jó, jó, hogy csak be kellett dobálni mindent a kenyérsütőgépbe, de akkor is másfél órás program keretében állt össze a banános-diós sütemény.
De tegnap délután már semmi nem állított meg, hogy kipróbáljam, először a benne lévő cérnafoszlányokat varrtam el (gyanítom, kiállított darab lehetett, vagy egyszerűen csak kipróbálták, ezt nem tudom) majd egy szűk fél óra alatt befűztem mind a négy ág cérnát. Nem volt egy könnyű menet, de szerintem gyorsan bele lehet jönni, és tényleg kell a csipesz, anélkül nekiállni sem érdemes. A próbaanyagomon kísérleteztem egy kicsit, egyelőre még csak a 4 szálas lockvarrattal próbálkoztam, de hihetetlenül szépen dolgozik. Az összevarrást is kipróbáltam ugyanezzel a programmal, hát meseszép! Csak annyit tennék hozzá, hogy 4 féle színű cérnát fűztem be: zöld, piros és kétféle sötétkék; és ebből semmi az ég egy adta világon nem látszik az anyag színén az összevarrásnál! :) Gyors, mint a villám, próbálgatnom is kell a pedált, amíg megszokom ezt a sebességet és a penge is nagyon szépen vágja az anyagot. Egyedül a hulladékgyűjtőt hiányolom róla, de arra majd kiokoskodok valamit. A többiféle öltést is biztosan szépen varrja, de arra már tegnap nem volt energiám, mert át is kellett volna fűzögetni a gépet, így azokat a későbbiekben tesztelem. De ha jók a megérzéseim, akkor azokban sem fogok csalódni, azt hiszem, jól választottam! :))))))

A mindent tudó néni

Tegnapelőtt egy néni igen mély nyomokat hagyott bennem a hímzéssel kapcsolatban, muszáj megörökítenem. Stílusosan a Traveling Stitcher-t hímzem most a vonaton, tegnap délután már megkezdtem a másik házikó építését. :)
Na de vissza a történethez, a mellém betelepült néni szerencsére csak magában morgolódott, hogy miért nincs világítás, miért késik a vonat és egyebek, én meg majd megfulladtam a köhögéstől, mikor egy nedves törlőkendővel megtörölte a kezét, hihetetlenül irritált a citromos illat, mintha valami vegyszert nyomkodtak volna az orrom alá. A szomszédos négyes ülés egyikét elfoglaló vénasszony azonban igyekezett velem párbeszédbe elegyedni, amit úgy kezdett, hogy "De hát nincs is előrajzolva!!!!" Én röviden és tömören tudtára adtam, hogy nincs, mert leszámolható minta tartozik hozzá. Erre a jött a következő okos megállapítás, hogy nem lesz kész karácsonyra... mondtam, hogy nem is feltétlenül célom, de egyébként meg honnan tudhatná, hogy mikor kezdtem és mennyi van még vissza a mintából. A következő elmés megjegyzés, hogy 2009 szerepel rajta évszámként az nem baj? Mire csak annyit tudtam mondani, hogy nem, majd magamban hozzátettem, hogy messze még az év vége, addig simán befejezem, főleg így, hogy a t. MÁV is hozzájárul a késésekkel a hímzésidő megnöveléséhez. Itt véget is ért elmés párbeszédünk, én ugyanis inkább a hímzésre koncentráltam, mint a nénire, így kezdeményezése meddő talajra talált. Hát ő volt a hímzésről mindent tudó néni a vonaton, mert bár sem a hímzési sebességemet, sem a minta méreteit nem ismeri, ő már előre megmondta, hogy a dátum nem stimmel, mert nem végzek a hímzéssel karácsonyig. Azt már nem is akartam tőle megkérdezni, hogy mi lesz azzal az 5-6 nappal, ami még karácsony után van, az már 2010-nek számít? Nekem még 2009-nek, és azt hiszem, ez a fontos. :))))

2009. december 16., szerda

Kellemes Nálad!


Egy ilyen díjat kaptam Valikától, és ennek kivételesen az eredetét is ismerem, szerintem nagyon kedves ötlet volt! És hát engem is örömmel tölt el, hogy van, aki szeret nálam időzni. :)

És hogy én kinek adnám tovább? Természetesen nekik, akik számomra most a legkedvesebbek:
Barbi, Laura, Rita, Viki és néhány "titkosírásított" illetve olvashatatlan blogtulajdonosnak, mint Dóri, Dorottya és Klaudia.

2009. december 14., hétfő

Dallamok

Napok óta ez a dallam jár a fejemben...


LHN Traveling Stitcher (1)

Az úgy volt, hogy... egyszer valamikor megegyeztünk Dórival, hogy együtt meghímezzük ezt a mintát, csak aztán ő hirtelen belevágott, én meg az esélytelenek nyugalmával gondolatban átütemeztem majd valamikorra ezt a mintát, azzal a jelszóval, hogy ennek is eljön majd a maga ideje, legfeljebb nem együtt hímezzük. :) Az első nagy lendület után Dóri megint újba kezdett és az utazó hölgy megpihent... (gondolom, azóta megint a kezébe került, hogy még idén készen legyen).

Pénteken este azon gondolkoztam, hogy valami kis hímzést csak kellene vinni Ritához és akkor jöttem rá, hogy szinte nincs is olyanom a Petal Fairy-n kívül, ami említésre méltó lenne, mert mindenkit a végleges formájába öntöttem az utóbbi időben. Szóval gyorsan be kellett MUK-kolnom valamit és erre a mintára esett választásom. Imádom hímezni, letehetetlen! Természetesen szombat reggel már hajnalok-hajnalán felkeltem így elkezdtem reggel hímezni, mígnem Dóri telefonált, hogy lebetegedett az egész család, csak Kolos tartja a frontot, így el kell halasztanunk a látogatást, és a sütizési is kimaradt Dorottyával. Sajnálom, hogy így alakult, de lesz még alkalom, hogy bepótoljuk ebben biztos vagyok. :) Így, hogy felszabadult a szombatunk, megvettük anyukámnak a tésztagépet és az anyósoméknál ebédeltünk, náluk is jó régen voltam főleg én, Andris ott múlatta az időt, amíg én a foltvarró tanfolyamon okosodtam. Viszonylag hideg szél támadt mire hazaértünk, de azért belevágtunk egy jó órás sétába a környéken, amihez eleinte nem sok kedvem volt, de azért nem bántam meg. Más hasznosat nem is igen követtem el a háztartásban, vagyis csak hímeztem és hímeztem.
Szombaton és vasárnap is ellenőriztem a kis betegeket, szombaton kaptak lázcsillapítót, ekkor a fiúk annyira el voltak varázsolva a gumimaciktól, hogy még egy sanda pillantást sem vettetek rám, vasárnap reggel viszont már játszani hívtak Botonddal az élen, én meg sajnos nem maradhattam, készítenem kellett az ebédet. Dóri is sokkal jobban nézett ki, mint szombat reggel, bár ételre még nem nagyon bírt nézni szegény... de látom azért gyorsan javulásnak indult, mert befejezte a tündérkét. :)
Fenyővásárlást is terveztünk, de az idén nem sorakoztak fel az árusok a megszokott bevásárlóhelyünk előtt, így átettük a dolgot a következő hétvégére. Ebédre húslevest kotyvasztottam, én sóskamártást ettem a főtt hússal és krumplival, már nagyon ki voltam rá éhezve, ráadásul imádom a sóskát! Andris salátát kapott bélszínrolóval, mert hát fő a változatosság. Rendrakás terén megint a fürdő és a konyha volt porondon, még szerencse, hogy mindkét helyen van gépi segítségünk is, így az oroszlánrészt ők végzik el helyettünk. Addig is volt időnk a kertben tevékenykedni egy keveset, összeszedtük a lehullott levelek nagy részét a fűről, talán még pont időben, mert ma reggelre lehullott az idei első hó. Betakartuk a rózsák tövét is, nehogy megfázzanak, kicsit megigazgattam a növényeket az évelő ágyásokban, a többit pedig tavaszra hagytuk. Este pedig olyan jól esett a finom meleg gőzfürdő...

És hogy mi lett a sok-sok hímzés eredménye? Hát íme:


Minta: LHN Traveling Sitcher
Anyag: 32 ct Terracotta Ninától
Fonalak: Crescent Colours

2009. december 11., péntek

Lerobbantam...

Pontosabban nem én, hanem a fehér lovam. Mivel délután biorezonanciázni megyek, úgy gondoltam, bejövök Kaszásdűlőre a lakótelepre és leparkírozom az autót, így onnan egyenesen tudok majd hazamenni, nem kell még BKV-re és vonatra szállnom. Már nyáron is volt rá példa, hogy nem indult elsőre a kocsi, és a héten megint előfordult, hogy reggel csak harmadik elfordításra adta be a derekát a motor. Ma reggel viszont minden gond nélkül indult, nem is gyanakodtam semmire, a torlódás sem volt elviselhetetlen mértékű és kb. fél óra alatt begördültem a lakótelepre. Hurrá, gondoltam, bár parkoló helyet a közelben nem láttam, így mentem tovább a 10 emeletesek közé, aztán felcsillant a szemem, megláttam egy parkolót és már éppen kanyarodásra készültem, amikor valószínűleg magasabb fokozatban hagytam a sebváltót, mint kellett volna és a lovacska szépen lefulladt. Az újraindítás meg nem sikerült még tizedjére sem, a türelmetlen autósok pedig mit sem törődtek vele, hogy kiraktam az elakadásjelzőt (mert ugye ki gondolná, hogy tényleg azért teszem ki, mert elakadtam, az autósok ilyen esetek 90%-ában valójában csak tilosban parkolnak/várakoznak) egyfolytában dudáltak mögöttem. Egyszer csak jött egy hölgy és megkérdezte, hogy lerobbantam-e - gondolom, hallotta, hogy nem tudom beindítani a motort - felajánlották, hogy betolnak a parkolóba. Kb. 1000% hogy nem olvassák a blogomat, de itt is hálás köszönet nekik a segítségért. A parkolóban próbáltam még párszor beindítani a motort, sikerrel azonban nem jártam, de felhívtam közben Andrist és abban maradtunk, hogy mindenképpen induljak el dolgozni, aztán majd kiokoskodunk valamit. Nagyon-nagyon sanszos, hogy az akkumulátor adta meg magát, mert nyáron már a szerelő is említette, mikor rákérdeztünk mi baja lehet, miért nem indul időnként elsőre. Hát eddig bírta... bár meg kell valljam, én a 3 évet keveslem egy kicsit egy akkumulátortól, igazán bírhatna többet is, ha már olyan sokba kerül.

Szóval délután találkozok Andrissal a HÉV megállóban, átadom a forgalmit meg a kulcsot és amíg én a megfelelő hullámhosszra/rezgésre hangolódom, ő kicseréli az aksit a lovamban. Nagyon örülnék neki, ha csak ennyi lenne a gond, mert holnap reggel útra szeretnénk kelni vele egy kedves tűbarátnőt készülünk meglátogatni Dórival.

2009. december 10., csütörtök

Díjat kaptam


Díjat kaptam Laurától és Dorától, méghozzá karácsonyit! :))) És mivel egyre közelebb van a karácsony, alig van két hét hátra, meghívok mindenkit erre a kellemes hangulatra, aki erre jár.

2009. december 9., szerda

Két kép keretben

Rávettem magam a fényképezésre, mert gyorsan keretbe tettem az autót és ha már kezemben a fényképezőgép, megörökítettem a karácsonyi tündérkémet is. A képek nem legszebbek, de hát sűrű sötét éjszaka van, ennyi tellett... jó nézelődést kívánok. :)

Az autó...

... a tündér...

... és végül a keret.

Egy kis apróság

Most csak egy kis apróságot mutatok, bár lenne még más is, de a terítőt még útközben fejeztem be, anyukám meg úgy bevágta a többi épp felesleges holmi közé az étkezőben, hogy elment a kedvem a fényképezéstől. Soha többet nem vagyok hajlnadó miatta egy szál fonalat sem befűzni a tűmbe, pedig tényleg akkora szeretettel készítettem és ráadásul ő kérte, hogy készítsem el neki és a mintát is ő választotta hozzá... nehezen tudom túltenni magam rajta. Kíváncsi vagyok, vajon viszontlátom-e majd valamelyik bútoron karácsonykor, vagy a széken ugyanúgy a felesleges holmik között. És még pénteken elhoztam a Christmas Elf Fairy-t is a keretezőtől és azóta helyet cseréltek a Trick or Treat Fairy-vel. :) Nagyon-nagyon tetszik a végeredmény és majd fotózom is valamikor, csak egy dolog zavar, hogy szinte azonos színe van a falnak meg a keretnek, erre nem gondoltam a választáskor, mert ez látszott a tökéletesnek.

És akkor jöjjön amiért írok, íme életem első hímzett autója, bár lehet, hogy nem az utolsó:


Ajándékba készült a kicsike és egy sk. festésű keretbe fogom tenni, ami eredetileg IKEA-s tükör volt. Az átadás jövő pénteken lesz, addig kell végleges formát kapnia... azért azzal majd még jelentkezem, mert jó lenne valamivel feldobni, de még nem jött az ihlet. Lehet, hogy marad ilyen egyszerű, ahogy most van csak rögzítem a keretben.

2009. december 4., péntek

Csak úgy...

Kicsit visszanéztem a bejegyzéseimet és láttam, hogy mostanában nem igazán írtam magamról semmit, pedig időnként lenne miről, csak akkor éppen még nem vagyok rá készen, hogy leírjam, aztán meg a feledés homályába merül... talán nem is annyira fontos akkor, hogy megörökítsem? Csuda tudja. Aki nehezen viseli a blablát, az nyugodtan átugorhatja ezt a bejegyzést, előbb-utóbb lesz másik, mert ma mindenképpen szeretném elhozni a tündérkémet a keretezőtől (tegnap ugyanis kudarcba fulladt a kísérletem, mert megváltoztatták a nyitvatartási időt és már 5-kor bezárnak). Már itten vagyok reggel hét óra óta, úgyhogy az ebédszünet kiváló lehetőséget fog erre biztosítani, így döntöttem.

És akkor, amiről nem írtam mostanában... a napok és a hétvégék csak úgy mennek, szinte észrevétlenül! Már csak 3 hét és karácsony, négy hét múlva pedig megkezdődik egy új év. Először a kellemes dolgokról:
Többszöri próbálkozás után végre sikerült összehozni egy teázást a túráscsapat felével, vagyis Dani csatlakozott hozzánk egy szombat délutáni teázásra a Hanami teaházban. Nekem még mindig nagyon tetszik és a srácok értenek a teákhoz, ami nem egy utolsó dolog! Bár nekem hiányzik az a szertartás, amit a Tea útja teaházban gyakorolhattunk, de azt sajnos bezárták... így marad otthonra a szertartás, azért hozzáteszem, ez sem utolsó, főleg így télvíz idején mécsesekkel tarkítva. :))) A következő több résztvevős találkozó nagyon kíváncsi vagyok, mikor fog összejönni, mert Dóra folyamatosan olyan elfoglalt, hogy nem tud a társaságunkra áldozni két órát, pedig állítólag szeretne velünk találkozni... el sem tudom képzelni, mi lenne, ha nem akarna. Valószínűleg nem kapnánk mentegetőző leveleket.
Véget ért a foltvarró tanfolyam középhaladó szakasza, és úgy érzem, egészen jó társaság kezd belőlünk összekovácsolódni. Meg is beszéltük, hogy januárban jöhet a folytatás, így 16-án kezdjük a haladó részt, kíváncsi vagyok azokra a technikákra is nagyon. Sőt, Piroska megígérte, hogy csinálunk egy közös anyagfestős napot is, azt is várjuk már mindannyian. Az ólomüveg technika azóta sem nyűgözött le, nem is tudom, hová tettem a félkész művemet, de majd megörökítem kidobás előtt mindenképpen... ellenpéldának. Azt hiszem, meg kell majd próbálnom picit másképp, hogy tényleg valami szépet lehessen kihozni belőle. Várom már, hogy letudjam a karácsonyi meglepetéseimet és befejezhessem a tanfolyamon félbehagyott dolgokat, mert a japán hajtogatós technikával készült tűpárna is tetszik ám, és már csak két oldalát kellene bevarrni plusz kitömni.
Hirtelen ötlettől vezérelve múlt szombaton moziban voltam Dórával és Dorával, mit mást is nézhettünk volna meg, mint az Új Holdat. :) Összességében nagyon tetszett a film, bár voltak hiányosságaim, főleg ami a szereplők felismerését illeti... az iskolatársakkal voltam a legnagyobb bajban. Na de így jár az, aki először a második részt nézi meg. :))))) Rosalie-ból hiányoltam azt a mindenek feletti szépséget, szegény Alice-t borzalmasan öltöztették, Edward meg olyan rideg volt nekem, ja és túlságosan közelről vették fel szerintem az egész filmet (a 16. sorban ültünk, de még 10 sorral simán hátrébb ültem volna). Ettől függetlenül szerintem remekül átadták a könyvben leírtakat, azt hiszem, ez egy olyan film, ami után még szívesen elolvasnám a könyvet is, ha nem tettem volna. :) És persze jó volt egy kicsit kimozdulni és találkozni a lányokkal, bár nem sok időnk volt sem a film előtt, sem a film után együtt - leszámítva, hogy Dora értem jött és haza is vitt...
Múlt vasárnap Petiék is átjöttek, társasoztunk egyet, na meg Peti hozta a modell autóját, amit maga szerelt össze és össze-vissza randalírozott vele Andris a lakásban, amit én elég nehezen viseltem idegileg, mert nem bírta használni a távirányítót és miden félét felborigatott a lakásban. Ki is zavartuk őket az udvarra, addig mi meg beszélgettünk Zsófival. Mivel nem csak őket vártuk, hanem délelőtt rövid időre anyáékat is, ezért reggel gyorsan kipróbáltam egy sütit az új kenyérsütővel. Banános-diós süteményről van szó, és akkori állapotára a ronda de finom volt a legjellemzőbb. Talán egy kis csokiöntet még jól jött volna hozzá... ja és a tojást kifelejtettem, erre csak hétfőn reggel jöttem rá, mert a hozzávalóknál szerepelt, de később a leírásban nem, én meg meg voltam róla győződve, hogy minden a keverőüstben van. Hamarosan teszek egy újabb próbát tojással, hátha kicsit ígéretesebb lesz a tésztája.

És akkor a nem olyan kellemes témák, de hát az élet ugye nem mindig habos torta.
Említettem már korábban, hogy a nőgyógyászati kontroll vizsgálat során a doki cisztát talált a bal petefészkemnél, amit még a fogászati tortúra lezárása után is ott talált. Na a hideg zuhany ekkor következett, ugyanis kijelentette, hogy ezt bizony meg kell műteni, ha nem múlt el. Az indokát nem tudtam meg, és folyton csak a laparoszkópiát emlegette, mint lehetséges megoldást, a gyógyszeres kezelés vagy a leszívás szóba sem jött (mert nem lehet azt csak úgy elmaszatolni). Én persze se köpni se nyelni nem tudtam, annyira letaglózott ez az egész, hogy amit egy hónappal korábban még nyugodtan lehetett ellenőrizgetni, azt most hirtelen mégis csak műteni kell. Ráadásul nem is ő hajtaná végre a műtétet, hanem valaki más... a nevet és telefonszámot azért megvártam, aztán eljöttem. Arra még nem szántam rá magam, hogy másik orvoshoz is elmenjek, de egy 3-3,5 centis ciszta nem hiszem, hogy olyan nagy problémát okozna, és újból megerősítést kaptam rá, hogy miért is kellene nekem megbízni az orvosokban, mikor küldenek egyből a kés alá. Az hogy rájöjjenek, mitől alakult ki, vagy elküldjön egy pontosabb uh vizsgálatra, hogy megnézzék tényleg indokolt-e a műtéti beavatkozás vagy sem, vagy más módszert válasszon, mert mondjuk nekem testreszabottan más is beválna esetleg, az meg sem fordult a fejében. Egy biztos, hozzá vissza nem megyek többet, most már az elején szimpatikus doki pénznyelő bányává alakult át a szememben. És egyébként is az az érzésem, hogy a baba ezt is meg fogja oldani, mire jön, addigra a ciszta is felszívódik. Ha mégis tévedtem, akkor ez van, de volt már nem egy olyan nő, aki cisztával hordott ki terhességet és egészséges gyereknek adott életet. Mellesleg jó kis lökést kapott a lelkem, amiből elég nehezen, de visszakászálódtam, pedig már annyira fel voltam készülve a kis jövevény fogadására, most kezdem újra visszanyerni az önbizalmamat és egyéb pozitív érzéseket, amiben azért Andrisnak jókora szerepe van.
A másik "kellemes" történet édesanyámhoz kapcsolódik, amiről írtam már jó néhány dolgot korábban is. Azt hittem, sikerült végre megérteni, hogy felnőttem, saját családom van és az én szabadidőmet szeretném én beosztani, de erre tegnap megint tehetségesen rácáfolt. Egyedül volt otthon, így mikor beszéltünk nyugodtan csinálhatta a cirkuszt, mert nem látta/hallotta senki. Az ártatlanul nekem szegezett kérdés az volt, miért jövünk haza már szombat este? Én gyanútlanul elmeséltem, hogy otthon is van dolgunk, sajnos nem tudunk tovább maradni a hétvégén, szeretnénk a vasárnapot kettesben otthon tölteni, amellett, hogy a házimunka egésze is erre a napra összpontosul. Mire duzzogva hozzáteszi, hogy persze, mert akkorra hagyom. Na ezt már nem bírtam megállni szó nélkül és elmagyaráztam neki, hogy kissé eltér az életritmusunk és ha a közigazgatásban dolgozik az ember, vagy egyéb hasonló munkahelyen, akkor kötött a munkaideje, nem úgy osztja be, ahogy egy vállalkozó, vagy éppen ideiglenesen munkanélküli. Elmagyaráztam azt is, hogy nem azért megyünk haza, mert kötelességnek érezzük, hanem mert találkozni szeretnénk velük és beszélgetni egy értelmeset, mert a fél óra, amit legutóbb is nálunk töltöttek, az ilyesmire alkalmatlan. Na erre megkaptam, hogy különben is negyedévente egyszer megyek hozzájuk, és hogy meg vagyok változva, de biztosan csak ő látja így. És hogy miben vagyok megváltozva? Na arra nem tudott válaszolni, sőt arra sem kaptam választ, hogy mi baja a viselkedésemmel, ha esetleg ezt bővebben ki tudná fejteni nagyon hálás lennék. Mire csak annyival lettem okosabb, hogy nem kell nekem mindent érteni. De azért várnak szeretettel (nahát ez egy olyan fordulat volt, amit hiszek, ha látok pontosabban érzek, mert a látszat fenntartásában rendkívül ügyes édesanyám). Miután felsorakoztattam a gondolataimat és elmondtam, hogy csupán szeretet vezérelt minket abban az elhatározásunkban, hogy meglátogassuk őket, nem tudott mit mondani. Hosszú hallgatás következett, aztán még annyit megtudtam, hogy az öcsémék is ma indulnak útnak, és hirtelen megszakadt a kapcsolat. Volt egy kósza próbálkozása az újrahívásra, de sajnos nem éreztem úgy, hogy nekem bármi mondanivalóm lenne még ezeken kívül, és kedvem sem volt vele tovább "beszélgetni", ezért nem vettem fel. Ha nem szeretném látni a nagyszüleimet, neki sem vágnánk az útnak, mert ha ennyi időre nem lát szívesen, akkor minek strapáljuk magunkat, idő, pénz és benzin. Ma délután szeretném lezárni ezt a történetet, játsszunk már végre nyílt kártyákkal és ne öldököljük egymást. Amíg nem kapok értelmes választ arra, hogy mi a csuda baja van velem és másfél napra nem kíváncsi rám, csak két és félre, addig egyáltalán nem megyek, ha kell karácsonykor sem és ne hívjon addig telefonon, amíg egy kicsit is nem érdekli az amit mondok, amíg egy kicsit is nem tud dolgoknak velem együtt örülni, és amíg nem tudok olyan dolgot tenni, amivel ő szimpatizálna, mert mondjuk örülne annak, hogy engem boldoggá tesz, amit csinálok, akkor felejtsük el egymást. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Sajnálom, de saját akarattal rendelkező felnőtt nő lettem, aki a saját elvárásainak akar megfelelni, aki a SAJÁT életét éli, saját döntései vannak és ezekért vállalja a felelősséget.