2009. november 22., vasárnap

Új családtag

Korábban írtam már, hogy bedöglött a kenyérsütőgépünk, amit én nagyon-nagyon sajnáltam, mert nem igazán sokáig bírom enni a bolti kenyereket akármilyenről is legyen szó... hiába no, hozzászoktam a jóhoz, amit magunk sütünk.
Rengeteget kutakodtam a neten, kiderítettem, hogy semmi remény alkatrész-utánpótlásra, vagy ha mégis lett volna, az valószínúleg annyiba került volna, mintha veszünk egy újat, szóval elkedztem nézelődni. Az egyik oldalon a Panasonicot ajánlották, de ilyen magas árfekvésre egyáltalán nem gondoltunk, mondjuk a felére még azt mondtuk, hogy belefér, ne a legalját szúrjuk ki már megint. Sok áruházban is szétnéztünk és végül a Tefal volt a legszimpatikusabb, de még árban azt is húzósnak találtuk, mígnem, tegnap felfedeztem egy webes áruházat, ahol jelentősen csökkentették az árát decembertől. Mondtam Andrisnak, hogy legalább nézzük még egyszer élőben mielőtt megvesszük, hogy tényleg tetszik-e, mit szólunk hozzá... aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve elmentünk pénztárcát vásorolni és ha már ott jártunk, bementünk a szakáruházba is. Megnéztük, tetszett, aztán néztük az árát, az is tetszett! :))) Csupán kétezer forint volt a különbség az interneten levadászott javára, de ez ott volt a szemünk előtt és nem kellett rá várni, szóval belevágtunk. Megvettük, hazahoztuk, kipróbáltuk őt:



A csipogása ennek is borzalmas, de attól tartok, ezt nem igazán lehet kiküszöbölni. Van hozzá receptköny cd-n, ki is választottam egy cipó receptet, amihez volt itthon hozzávaló (vagyis liszt, élesztő, víz, só) és isteni lett! Sokkal szebben keleszt, dagaszt, süt, mint az előző és a gyorsprogram is megsüti a kenyeret a korábbival szemben. :)))) Alig várom, hogy még jó néhány receptet felfedezhessek, mint a pl. a briós csokifondüvel, bazsalikomos paradicsomos kenyér, banános sütemény dióval...

Itt pedig az isteni cipó:

6 gondolat:

dviki írta...

Örülök, hogy sikerrel jártatok! :) Én tegnapelőtt sütöttem egy félresikerültet, mert az élsztőm szavatossága lejárt 1 nappal..de én gondoltam hátha....hát nem! ;) Feleakkora lett, mint kellett volna és olyan szép homorú lett a teteje. :DDDD
Nekünk ugyanolyan van, mint nektek volt. ;)

A jól sikerült, kipróbált (tudod, nem szeretek kockáztatni :)))) recepteket megosztanád majd velem néha? ;)

Nóra írta...

Az én gépem is épp készül feladni. Hol megsüti a dagasztóprogramon a tésztát, hol elfelejt kikapcsolni. :-( Karácsonyra gyanús, hogy új gépet kell kérnem. Jól látom, hogy ennek két üstje is van? Egy karos vagy kettő? Mesélj majd róla, hogy válik be!

Anita írta...

Viki, majd küldök akkor recepteket, mondjuk olyat is, ami a régebbin bevált, mert ez teljesen másképp kever és süt, szerintem ez is számít.

Nóra, nekünk eddig nagyon tetszik, már el is fogyott a kenyér 2/3-a, ennél a sütőnél azt vettem észre, mindennek megvan a maga rendes fázisa, a régebbi egy ennél butább fajta volt. Igen, két üstje is van, egy kerek és négyszögletes, keverőlapát egy tartozik hozzá. 750-1000-1200g-os kenyeret lehet benne sütni és a receptek is így vannak megadva, mindegyikhez ott a pontos hozzávalólista. :) Szerintem ár-érték arányban ez viszi a prímet, de majd még később mindenképpen írok a tapasztalokról. Egyelőre örülök, hogy az eladók rábeszéltek, hogy most vigyük, amíg ilyen "olcsó" és sok van belőle.

Cila Zzy írta...

Örülök a sikernek. Én is hasonlóa voltam a különbségekkel és az árral is. Az első gépem egy Hausmeister volt. Tavaly karácsonyra megleptek egy De longhi-val. Na, a különbség kizongorázható... az olasz pizzatészta és cipó, az olasz pizzatészta és cipó...
Hogy a többit ne is említsem....

Anita írta...

A miénk Clatronic volt, szerintem egyre megy. :)))

De Longhival mi is szemeztünk, de végül ő nyert! Nekem volt összehasonlítási alapom, mert anyáéknak Kenwood van, az is működik rendesen. Szóval tényleg nem mindegy és nem csak a márkanevet kell esetenként megfizetni.
Olasz pizzatészta és cipó? Ezek jól hangzanak, majd elküdenéd a receptet? Hálás köszönet érte előre is. :)

Cila Zzy írta...

Oké, a blogomban, a ducikaducilán fent lesz, amint Bandu meggyógyul. Egyenlőre priznicelek...