2009. szeptember 30., szerda

Épülnek, szépülnek a fogaim

Pénteken belevágtam a fogorvosos tortúrába, aminek már nagyon itt volt az ideje. A röntgen és az alapos átvizsgálás alapján kiderült, hogy 10 fogam vár tömésre, és van közte 2 igen nehéz eset is. Az alapprobléma, hogy rendkívül gyorsan romlanak a fogaim, sajnos ez alkati adottság, nem nagyon lehet vele mit kezdeni, a másik gond, ami pedig ezt csak segíti, hogy túlságosan közel vannak egymáshoz, a fogszabályozás pedig ezen mit sem segített anno. A töméseknél doktor úr is szenved, mert alig fér be a matrica a két fogam közé, szóval megdolgozik a pénzéért. Sokak szerint 20-30 perc alatt be lehet tömni egy fogat, hát ebben sem vagyok egyszerű eset, mert nekem ehhez is kell majdnem egy óra, viszont olyanok lesznek, mint új korukban, mert barázdát is kapnak, meg minden. :-) Már nagyon belejött pedig a doktor úr, a harmadik tömésem már egyáltalán nem lett magas, és eper ízű előérzéstelenítőt kapok - szóval egy panaszra nincs okom.

Csak lennék már túl az összes kezelésen, most egy darabig kedden és pénteken állandó program a fogorvos, előre láthatólag október közepén végzünk. De jó lenne már ott tartani, mert végre rendben lennének a fogaim, és már most érzem, hogy kezdek összességében sokkal nyugodtabb lenni, pedig még több, mint a fele hátra van. A doktor úr meg jól megnyugtat, hogy szoptatás után kezdhetjük előlről a játékot, de akkor már legalább Fóton... nagyon szuper a rendelő, ahol most dolgozik, de egy katasztrófa onnan hazajutni.

6 gondolat:

Jucus írta...

Anita, nagyon bátor vagy, legyél túl rajta minél előbb. Nekem is el kéne mennem doki bácsihoz, csak ahhoz előbb össze kell gyűjtenem az összes bátorságom. De már gyűlik!:o)

Anita írta...

Jucus, hajrá! Tényleg jó rajta túl lenni, csak addig nem olyan jó, amíg csinálják... Na meg nem utolsó sorban azért nem csak bátorságot kell ám ehhez gyűjtögeni. ;)

unikat írta...

Utálom a fogorvost, és félek is tőle, így együtt tudok érezni veled.
Kitartás!

Anita írta...

Hát, nekem a fogorvosommal semmi bajom és igazság szerint ő ugye nem tehet róla, hogy romlanak a fogaim. Na jó, nem szívesen ülök bele a székébe, de az eredmény megéri a megpróbáltatásokat. :) Szeretnék már a két nehéz eseten túl lenni, de ugyanakkor halogatnám is.

Mónika írta...

Nagyon együtt érzek fog ügyben, kitartást!

Jucus írta...

Igen, Anita, a bátorság mellé még az anyagiakat is gyűjtenem kell!:o)