2009. augusztus 17., hétfő

Ki akarok szabadulni a börtönből...

Borzalmasan indult a mai napom, az egész azzal kezdődőtt, hogy már a hétvégén sem tudtam kialudni magamat, valami rettenetesen nem hagy nyugodni, egyre jobban utálok bejárni dolgozni. Ezerszer inkább lennék akár még nyűgös vagy hisztis gyerekkel összezárva is, mint felfuvalkodott hólyag idióta jogászokkal. Azt hiszik, hogy a jogszabályoktól működik a hatóság, hát egy nagy frászt, ezért nem is működik már mióta idejött ez az idióta banda. És miért kell nekem ebben részt vennem? Miért kell mindent már tegnapelőtte megoldani? Miért kell nekem feltétlenül már megint egy másik épületbe költözni, amihez az ég egy adta világon semmi közöm?
Tudom, a gyerekekkel is ezer meg egy gond van, de azt legalább tudom, hogy én akartam és csak magamat hibáztathatom értem, míg itt úgy rángatnak össze-vissza, mint egy marionett bábut. Ja és ha véleményed van, azt aligha hallgatják meg, a munka meg úgy kerül hozzám, hogy azt sem tudom, mit kell csinálnom, de mégis legyek kész vele máris és azonnal. Ez egy őrültekháza, ennek az egésznek semmi köze a munkához, ez egy rabszolgahajtás nulla fizetésért, aminek a világon semmi értelme. Csak tudnám mit keresek még mindig itt... valamiből élni is kell, meg számlákat fizteni. Úgy irigylem azokat az embereket, akik szeretik a munkájukat, és vágynak vissza dolgozni akár néhány hét szabadság után is. Azt hiszem, ha én egyszer kiszabadulok innen, be sem teszem soha többé a lábam. Mindig azt hiszed itt, hogy ennél már csak jobb jöhet, de mindig rá tudnak cáfolni. Mikor azt hinnéd, hogy végleg elfogyott az összes EU-s munkapcsoport, amibe be tudnának nevezni, mindig létrehoznak egy újat, és természetesen én veszek részt benne akkor is, ha éppen nem az én szakterületem, mert én beszélek angolul, az összes többi kolléga meg idegennyelv-analfabéta kiöregedett f@szkalap. Mikor visszajön az ember a Bizottsági ülésről, meg már rögtön informatikusnak is nézik, rögtön elfelejtik, hogy erre a külön főosztály létezik és az ő dolguk ebben okosnak lenni, nem pedig nekem.
HAZA AKAROK MENNI!!!!! Ott legalább csend van és nyugalom és rakhatnám rendbe a növényeimet meg az elhanyagolt háztartásomat...



Ui: Oshotól megkaptam a választ a miértre, el kell engedni! Csak addig hogy bírjam ki...

Víz 8.: Elengedés

A létben senki sem felsöbbrendü, és senki sem alsóbbrendü. A füszál és a csillag tökéletesen egyenlök...

Ezen a képen azt látjuk, amint kora reggel egy lótuszlevélről a tiszta vízbe hullik épp egy harmatcsepp, és ettől a víz felszíne fodrozódni kezd. Rendkívüli, megrendítő pillanat ez: ahogy a csepp megadja magát a gravitációnak és lecsúszik a levélről, egyszerre elveszíti előző identitását, és a következő pillanatban eggyé olvad az alatta lévő határtalan víztömeggel. Elképzelhetjük, amint az ismert és a megismerhetetlen határán lebegve egy pillanatra megremeg, aztán lezuhan a mélybe.
Ennek a kártyának a kihúzása azt jelzi, hogy valami a végéhez közeledik, valamit épp befejezni, elhagyni készülsz. Legyen ez bármi - egy munka, egy kapcsolat, egy szeretett otthon, bármi, ami identitásodban eddig szerepet játszott -, most eljött az idő, hogy elengedd. Bármennyire is elszomorít, ne próbáld visszatartani. Most valami sokkal nagyobb dolog vár rád; új dimenziókat kell felfedezned. Már túljutottál azon a ponton, ahonnan még visszafordulhattál volna, a gravitáció pedig teszi a dolgát. Te csak hagyd magad - ez jelenti a szabadságodat.


6 gondolat:

Dora írta...

Én szeretem a munkámat, vagyis szerettem, még nem tudom, hogy fogom-e újra :), de ott is simán voltak ilyenek, ott is legtöbbször minden tegnapra kellett. Én viszont kimondottan élveztem ha mindenféle csoportba beosztottak, na de én kimondottan munkamániás vagyok :-D
Gyerekekkel meg sokkal rosszabb lesz :-DDDDD Soha többé nincs kiszállás, munkahelyváltás, minden azonnal kell :), nincs pihentető kertrendezgetés, nyugiba csöndbe hazaérés :) Értékeld ezt is, lehet, hogy hiányozni fog ;)
Aztán meg majd tessék másik munkahelyet keresni, ha ez nem vált be ;)

Anita írta...

Azt hiszem, én sosem voltam munkamániás, legfeljebb becsületes jókislány és addig nem mentem haza, míg nem végeztem mindennel, amivel elterveztem... most már kicsit lazábban fogom fel a dolgot, ha már egyszer a közvetlen vezetőmet sem érdekli. Karrierista meg főleg nem voltam, sosem gondoltam volna, hogy az államigazgatásban is ilyet akarnak nevelni az emberből.

Mostanában hihetetlenül a gyerekekre vagyok hangolva, egyszerűen nem tudok szinte másra figyelni, ha gyerek is van a közelben, mintha be lennék programozva rájuk... a hétvégén meg örültek a szülők, hogy nem nekik kell velük foglalkozni többnyire. Aztán ez majd idővel biztos megváltozik, de most gyerekre vágyom az egyik legjobban. Az meg majd kiderül, hogy később hol tudom folytatni a kenyérkeresést. :-)

Dora írta...

Szeritnem mindenkinél eljön ez a pillanat, mikor bezsong a gyerekektől. Sajnos nekem is eljött :-DDDDD Csak aztán nem egészen olyan lett,mint vártam.
Én nagyon kiváncsi leszek, hogy neked milyen lesz, ha gyerekeid lesznek, hogy mennyire tetszik majd. Lehet hogy neked pont ez lesz a helyed, és csak valami mellékes lesz egyszer a meló. Csak tessék már gyorsan összehozni azt a babát, aztán akkor ebből a rémségből kiszabadulhatsz!

Szegedi lány írta...

Pontosan így éreztem én is mielőtt elmentem szülni. Kínlódtam, reggelente undorral mentem be a munkahelyemre, utáltam a munkát, a főnökeimmel sem volt éppen fényes a kapcsolatom. A változtatáson gondolkodtam, és éppen más beosztásba helyeztek volna, amikor kiderült, babát várok. Nem volt kérdés, táppénzre mentem. Nem bántam meg. Öt év után jöttem vissza, sok minden változott ez alatt az idő alatt a cégben is, és egész más beosztásba, csoportba kerültem vissza. A főnökömmel is jobban kijövök (egyetemen csoporttársam volt), a kollégák is kedvesek, a munka is más jellegű. Lehet itt az ideje, hogy te is elmenj egy kicsit babázni, „kicsit más világba élni”. Egy/két gyerek után, ha visszamész, addigra sok minden megváltozhat, kicserélődhetnek az emberek. Föl a fejjel, lesz jobb! És hajrá gyorsan összehozni a babát!

Delfike írta...

Hát én sok okosságot nem tudok mondani,de azért annyit hozzáfűznék,hogy tedd azt amit a szíved diktál,mert mindig az a legjobb megoldás.

Anita írta...

Anikó, köszönöm neked is a bíztatást! Dolgozom/zunk rajta, hogy jöhessen a baba. :-)

Delfike, amennyire tudok, igyekszem a szívemre hallgatni, ennek azért szokszor vannak korlátai...