2009. június 18., csütörtök

Történetek Prágából


Kedden délután megérkeztem Prágába, az első meglepetés a repülőgép volt, mivel jóval kisebb volt, mint amire számítottam, így lassabban is tettük meg a távolságot. Minden esetre rendben megérkeztem és elfoglaltam a szobámat. Nem volt kedvem egyedül nekivágni a városnak a szép idő ellenére, ehelyett belevetettem magam az internet és a hímzés világába. :) Azért szántam egy kis időt a másnapi megbeszélés anyagának elolvasására is ezek mellett. Az alvás nem megy valami jól itt, ugyanis a szobám az utcára néz, ami még éjjel is hangos a fiataloktól, mindenféle zenétől és építkezéstől, szóval kezdek olyan lenni, mint egy kifacsart mosogatórongy. De ennyi elég is az önsajnálatból, mert remekül haladok a tündérkém pókhálózásával, alig van már pár öltés hárta, terveim szerint végzek az ittlétem alatt a kreinkezéssel, de legalábbis nagyon közel fogok állni hozzá.
A megbeszélés kibírható volt, de csupa olyan téma került szóba, aminek nem nagyon láttam értelmét megvitatni a mi csoportunkon belül. Este a koktél (pezsgő) mellé vacsorát is kaptunk és nem sokkal 7 óra után nyakunkba vettük a várost az ír kolléganővel. Számomra időnként nehezen érthető az akcentusa, de ettől eltekintve nagyon jó kis estét csaptunk magunknak és a vár kivételével szinte minden fontos dolgot megnéztünk a városban. A várat ma este tervezzük meghódítani, biztos vagyok benne, hogy ragyogó lesz a kilátás. Az eddig készített képeket már fel is töltöttem a szokásos helyre, lehet nézelődni, aki kíváncsi. :)
A tegnap reggelemet kisebb műtéttel kellett kezdenem, ugyanis valahonnan már megint összeszedtem egy kullancsot... nem is gondolná az ember, hogy ilyen nehéz boldogulni egy gyógyszertárban idegen országban. Főleg, hogy sem én, sem a patikus nem voltunk perfekt angolból. Gondoltátok volna, hogy a desinfection egy normális euróoai szó??? Meglehet, de semmi köze a magyar fertőtlenítéshez, szóval beletelt egy kis időbe, mire megértettük egymást. A csipesz remekül működött, mindketten élve megúsztuk ezt az egészet, ráadásul úgy tűnik, hogy nagy szükség van nálunk a csipeszre, mert az utóbbi néhány évben mindig megharap egy ilyen kis bestia.
Mára itt a vége, fuss el véle, de jövök még majd képekkel a várból és a hímzéses haladásommal.

7 gondolat:

Dora írta...

Hm, azért jó ott neked, irigykedek :)

Dora írta...

Megnéztem a képeket is! Tök jó neked, hogy Prágában vagy. Mi Péterrel kettesben voltunk ott, tök jó nyaralásunk volt. Igaz az eleje elég gázul kezdődött, de végül csak odaértünk, és jó volt. Csak hamarabb haza kellett jönnünk, mert elfogyott a pénzünk. Szóval jó volt az ismerős képeket nézegetni!

Névtelen írta...

Szerintem Prága egy nagyon hangulatos, szép város! Visszatérsz majd később a pároddal?

Anita írta...

Állati fárasztó, mikor egyedül jövök, de valahogy mindig jobban sikerülnek a dolgok, amikor így alakul, összességében mindig jobban érzem magam.
Emlékszem a történetre... :-))

Dóra, mindenképpen szeretnék Andrissal is visszajönni, mert biztos vagyok benne, hogy sok mindent meg lehetne még nézni és mégis más, ha a férjemmel jövök. :)

Miaanya írta...

Tényleg gyönyörű város lehet.
Várom a további képeket:)

unikat írta...

Te lány! Hogy te milyen szemtelenül fiatal vagy!
S élvezettel olvastalak. Jöhet a követekező!

Anita írta...

Hogy szemtelenül fiatal lennék? Végül is csak nézőpont kérdése... :-) Jövőre már 3-assal kezdik majd az éveim száma.
Ha összeszedtem magam és a képeket, jön a második részlet. :-)