2009. június 23., kedd

Prága update

A második ülésnap hasonlóan telt az előzőhöz képest annyi különbséggel, hogy még fárasztóbb volt, mert viszonylag sok dologról nem értettem, pontosan hogyan is kapcsolódik a témakörhöz, és hát egyik éjszakámat sem neveztem volna pihentetőnek. Így maradtam az üléseken csendes megfigyelő is igyekeztem minden lényeges információt begyűjteni, valószínűleg nem sikerült maradéktalanul, ha többet akarnak megtudni, legközelebb ne egyedül küldjenek. :-)
Mivel viszonylag hamar összecsaptuk az össznépi megbeszélést, már 4 óra körül nekivághattunk ismét a városnak, immár hárman, mert az ír kolléganőhöz csatlakozott a kollégája is. Felsétáltunk várba, ahol láttunk őrségváltást, igaz a lényegről lemaradtunk, mert a kapun belülről figyeltük az eseményeket, de a templom az lélegzetelállítaóan szép volt és hatalmas. A kerteket sajnos kihagytuk a végén, de bent az udvaron azért tettünk egy sétát. Visszafelé a Károly-hídon sétáltunk, aztán a főtéren megvártuk az óraütést, addig is fagylaltoztunk egyet és jól esett már leülni is a padra. Aztán egy kis olasz étteremben megvacsoráztunk, majd vissza indultunk a szállásra, sikerült visszafelé olyan kört tennünk, hogy az ír kolléga is lásson mindent, amiről előző nap kimaradt, mert rossz irányba tartott az esti sétája során, így jó pár dolgot elkerült. Frissítettem a képeket is tegnap, a másnapi túra során felfedezett vidéket is felvettem a sorban.
Szóval összességében jól sikerült az utazás, sikerült megint jó kis társaságba keverednem, bár a szobát azért szívesen cseréltem volna csendesebbre és a folytonos angol dumát is szívesen felcseréltem volna időnként magyarra, de azért ennek a fajta gyakorlásnak is megvan az előnye. Legközelebbi hasonló szeánsz október 7-8-án lesz Stockholmban, legalábbis ezt említették utoljára, már legalább a harmadik helyszín volt ez az utóbbi napokban. Kíváncsi vagyok, vajon mennem kell-e (mehetek-e) majd, bár szíves szerint a várost szívesen megnézném...

3 gondolat:

Dora írta...

Hát igen, az a templom tényleg lélegzetelállítóan hatalmas. A képek nem adják vissza, a mieink sem, hogy mekkora. Én órákig el tudtam ott nézelődni. Eszméletlen szép!

Anita írta...

Na igen, ezt a templomot látni kell, mert nem lehet sem szavakban, sem képekben visszaadni azt a látványt. Lenyűgöző!

Miaanya írta...

Tényleg lélegzetelállítóan szép lehet.