2009. március 28., szombat

BC Snappers keretezve :-)))

Hipp-hipp-hurrá! Tegnap hazaérkezett a képem keretezve, és nagyon-nagyon tetszik, és a helyére még nem került fel, de szorgalmazom a fúrást Andrisnál, amennyire lehet.

Íme, ilyen lett:


A hazajutásának pedig külön története van... az egész ott kezdődött, hogy két hétre vállalta a keretező a munkát, és ugye a belvárosban található az üzlet. Kiszámoltam azonban, hogy a brüsszeli kiruccanás utáni péntek pont megfelelő az elhozatalra és már haditervet is készítettünk, hogy miként fogjuk hazajuttatni Andrissal. Aztán dél körül jött a telefon, hogy a kisbuszuk szervízben van, így nem tudják csak hétfőre az üzletbe juttatni a képet. Ez egy kicsit megbonyolította a helyzetet, hétfőn el szerettem volna menni megnézni és kifizetni (aztán Dóri Péterét megkérni, hogy hozza el), de annyira fájt a fejem, hogy örültem, hogy hazáig eljutottam. Kedden az utolsó előtti szilvis-jógaórára siettem, szerdán pedig a vízvezetékszerelőket felügyeltem. Csütörtökre viszont megbeszéltük, hogy Péter megvár és hazavisz a képpel együtt munka után, csakhogy a részleteket nem beszéltük meg még útközben sem, így náluk köttöttünk ki, gyerekek+Dóri be a kocsiba, kép ki a kocsiból, engem pedig kiraktak a vasútállomáson bevásárlásba menet. Tegnap munka után első utam Dórihoz vezetett, hogy elhozzam a képet, éppen csak befért a fehér ló hátsó ülésére. Alig vártam, hogy levegyem róla a fóliát és egyben láthassam az egészet! Megérte a munka és a türelem...

14 gondolat:

Timici írta...

nagyon szép lett keretezve, gratula! mekkora a "kicsike"?

Jucus írta...

Deeee jó lett! Az enyém még várakozik a keretére.

Suzi írta...

Nagyon, nagyon jó lett!!!!
Egyre jobban megakarom én is hímezni!:-)

Anita írta...

Timi, 127x39 centi lett a vége...
Zsuzsi, hajrá! Én imádtam hímezni. :-)
Jucus, a tiéd is biztosan szép lesz.

Zsófi írta...

Nagyon klassz lett! Egyszer én is szeretném elkészíteni:)

Lorix írta...

Nekem is nagyon tetszik, olyan nagyon másként néz ki keretben, mint nélküle... Így sokkal csábítóbb :D

Timici írta...

a "kis" aranyos:o)))
igazán impozáns méretekkel rendelkezik;o)

Anita írta...

Igen, ezért nem is lehet olyan jól fotózni, élőben sokkal jobb. :-)

Majd egyszer, ha errefelé jársz (mondjuk Dórinál), beugorhatsz megnézni...

Edige írta...

Tényleg nagyon szép lett!

Nina írta...

Gyönyörű!! Szuper lett keretezve :)

Miaanya írta...

Tudtam én ,hogy sztori lesz a vége, egy ilyen kép nem kerül olyan egyszerűen haza:)
Nagyon tetszik!!!!!!!!!

dviki írta...

Anita, igazán különleges a keret (nagyon tetszik!), na és a dupla paszi...! ;)

Névtelen írta...

Nagyon-nagyon szép lett! :) Már megvan a helye?

Anita írta...

Lányok, el sem hiszem, de már fent van a falon! :-)))) Úgyhogy tuti a férjemnek is tetszik! Én is alig tudok betelni vele, főleg, hogy a helyén van. Majd készítek egy képet, hogy hová került és mutatom. És nem utolsó sorban hímezni is nagyon szerettem!