2009. február 25., szerda

Várom a tavaszt

Ugyan még hatalmas hókupacok tornyosulnak az udvarunkon és környékén, a kertünk is csupa fehér még, de most már nagyon várom a tavaszt. Nagyon várom, hogy kezdjenek kipattani a kis rügyek a fákon és bokrokon, hogy tehessünk-vehessünk végre kinn a kis kertünkben, hogy a tulipánok is kidugják a leveleiket, hogy minél többet süssön a nap és hogy világosban érjek végre haza.
Tegnap benéztem az Éva Kézimunkába, természetesen nem csak úgy céltalanul, mert annak mindig költekezés a vége, a tervem az volt, hogy veszek két motringgal a DMC 4150-es színéből (bézses colour variation, nagyon megtetszett, amikor a gyűrűpárnát készítettem a sógoromék esküvőjére). Ez a szín természetesen pont nem volt, viszont Anikó bekérte nekem a Soroksári úti üzletből és már kaptam is értesítést, hogy megérkeztek. Picit beszélgettünk, ha már így összeakadtunk, aztán amíg telefonozott pár percet nekiálltam nézelődni. Természetesen a Riconál is tavaszodik én meg nem tudtam ellenállni két munkafüzetnek és egy faliakasztós készletnek. :-) Anikó megkérdezte, hogy rögtön a vonaton nekilátok-e, mondtam, hogy nem, mert azt azért elő kell készíteni. Hát ehhez képest tényleg nekiálltam és szerintem a hét végére készen is leszek vele, csak a kiegészítőket kell majd elgyártani hozzá a tavasz érkeztéig. :-)

Ő a legújabb szerzeményem:

14 gondolat:

Csilla böködéje írta...

Ó hát ez nagyon klassz lesz! Hogy állsz vele? Szépek a színei, tényleg a tavaszt idézi. (ideje lenne hogy kisüssön a nap)

Anita írta...

A madárház része már kész, csak kontúrozni kell, hazafelé elkezdtem a füveket a vonaton.

Timici írta...

ez tényleg nagy kis helyes és hamar kész is lesz, előbb mintsem tavasz lesz, ügyes vagy!

Phan írta...

Jaj, de jó kis minta, olyan vidám! :)

claudius írta...

De jóóó, még szerencse, hogy a közelemben nincs Éva :) Szerintem ingem gatyám rámenne....

da'Doro írta...

Nagyon jól néz ki ez a készlet!
A füzeteket majd hozod a talira???????
Klaudia, ezt én is így gondolom.... :-D

Anita írta...

Klaudia, holnap megyek vissza fonalakért amit megrendeltem... készülhetek egy merényletre ellened? Ha tetszik a minta szívesen odaadom Dóránál márciusban, maradék fonal bőven lesz hozzá, azzal nem kell bajlódnod, legfeljebb szalagot veszek neked, ha nincs, meg a madárkát, ha gondolod. :-) Na mit szólsz?

Anita írta...

Dorottya, hát persze, hogy viszem! :-) Meg újságokat is, hogy ti is meg tudjátok nézni, amit Ausztráliából kaptam.

Szentpyr írta...

hmmm, de édes!

Anita írta...

Köszönöm lányok!

Hamarosan mutatom a kész hímzést, persze ha nem ülnék ennyit a gép előtt, még haladnék is vele... azért van ám egy kis átverés a készletben, mert nem olyan hosszú a szalag, mint a képen látni, úgyhogy valamit még majd ki kell találnom, hogy miként lehetne még egy picit feldobni, hogy ne olvadjon bele a halványsárga falba. Hétvégén megyünk anyáékhoz, majd jól kifosztom a virágboltot a szalagokból meg egyebekből. :-)

mariah írta...

Hü ez nagyon szép, már csak tavasz kell hozzá.

claudius írta...

köszi :) Anyagom az biztos akad. Az akasztó milyen széles? Ha olyan 9-10cm, akkor van fehér tulipánosom, ha nagyobb, akkor kérnék....

Anita írta...

Ez a madárkás 11 cm, úgyhogy a tulipánosod szerintem tökéletes. :-)

Edige írta...

Nagyon ízléses, szép készletet vettél. Igazi, tavaszi dísze lesz majd a lakásodnak.