2009. február 25., szerda

Így indult a mai nap

Elég vegyesen, mert nehezemre esett kikelni az ágyból, akár én is írhattam volna Dóra bejegyzését, csak nálunk még nincsenek gyerekek. Viszont Andrissal együtt keltem, ami még hétvégéken sem fordul elő, ugyanis ő már rég kipattant az ágyból, mikor én egyáltalán kinyitom a szemeimet. :-) Egyébként pedig már 6-kor nekiindul, hogy 7-re beérjen dolgozni, én meg valamikor fél hét körül kecmergek ki az ágyból jó esetben. Simán elértem a vonatot, és még ülőhelyet is találtam, tehát végig hímeztem. Ennek a darabnak is története van, de ezt majd akkor, ha mutatom a hímzést, villámmunka lesz és imádom csinálni. :-)
A meglepetés akkor ért, amikor felértem a negyedik emeletre, hihetetlenül nagy volt a sürgés-forgás, kiderült, hogy az éjjel betörtek az épületbe és jó néhány irodából elvittek laptopot, monitort, ilyesmit. A mi szobánkból szerencsére nem tűnt el semmi és úgy vettem észre a szomszéd szobából sem, pedig annak az egyik ablaka nem is záródik rendesen, tehát azt még betörniük sem kellett volna. Mindenesetre most majd jönnek megjavítani egyszer.
Van még néhány percem, aztán Outlook Express oktatásra kell mennem, amit már hónapok óta használok, de kötelező a megjelenés meg valami tesztet is ki kell tölteni...
Lépkedni nem igazán bírok, mert a hétfői ugri-bugri megtette a hatását és jókora izomlázam van a vádlimban, holnap megyek rádolgozni, remélem, addigra képes leszek ismét rendesen járni.

0 gondolat: