2009. február 22., vasárnap

Aum, Aum, Aum

Elkészültem egy újabb hímzéssel, nagyon-nagyon tetszik, legalább annyira, mint amennyire szerettem hímezni és amennyire örül neki a tulajdonosa. :-))))) Holnap megy vele a keretezőhöz, így még lesz alkalmam lefotózni a keretezett állapotot, pillanatnyilag mosás-vasalás-keményítés után így néz ki:



Szilvivel szinte az egész napot együtt töltöttük, nagyon jól sikerült. Reggel kezdtünk egy jógaórával, aztán én maradtam nála masszírozásra, délután pedig ő jött át hozzánk egy teára, de közben csináltunk új ruhát a blogjának (ugyan apróbb simítások még szükségesek, azt viszont már ő is meg tudja csinálni), és elkezdtem megtanítani hímezni. Rájöttem, hogy nem tudok magyarázni, bár az lapvető probléma ott lehetett, hogy az alapfogalmakat nem tisztáztuk és így kezdtem el mondogatni, hogy mikor hová szúrja a tűt, stb. Ez kb. olyan lehetett, mintha ő meg akarná tanítani a trikon ászanát, de nekem fogalmam sem lenne, hogyan kell terpeszállást csinálni, és nem is mutatná meg, szóval jól feladtam neki a leckét. Mindenesetre jó sokat nevettünk, jól éreztük magunkat. :-)))

15 gondolat:

Dora írta...

Nagyon szép lett! Dehát én előnyben vagyok, láttam előben is ;) És még meg is tanultam hogy mi a boszorkányöltés ;)

Anita írta...

Köszi! :-) Az volt a legjobb, mikor belemártottam a vízbe és eltűnt körüle a kék, na meg aztán mikor már kivasaltam.
Legközelebb, ha nem feljetem el, elviszem (mondjuk Dórához) a hímzés bibliája c. könyvet, rengeteg féle öltés van benne, aki akar majd garázdálkodhat.

Névtelen írta...

Tök jó lett ez a jel! A belső jelben is milyen érdekesen csavarodik a himzés!

Anita írta...

Az a boszorkányöltés. :-) Andrisnak az a része tetszik a legjobban.

Miaanya írta...

Nagyon szép lett! Olyan szépen kiegészítik egymást a különböző öltésfajták.

Anita írta...

Köszönöm neked is! :-) Az volt a jó benne, hogy magától jött, hogy hová melyik öltés fog kerülni. És hipp-hopp készen lett.

Lorix írta...

Nekem is a bosziöltés tetszik a legjobban :) De az egész nagyon szuper!!!

Timici írta...

nagyon szép lett, tök jó a színe és olyan egyensúlyban van az egész, nyugalmat áraszt, kíváncsi leszek milyen lesz keretben:o)

Anita írta...

Szerdán már megleshetem a keretben. :-)
Timi, ez lenne a lényege ennek a képnek, örülök, hogy elérte a célját.

suntime írta...

Szerintem is nagyon szép lett (bár még csak fotón láttam)... A színe is nagyon tetszik! Tök jó hogy ilyen tehetséges vagy :)

Anita írta...

Hamarosan láthatod élőben is. ;) Már csak 5x megyünk jógázni hozzá, addig nézegethetem a terem falán.
Ez vajon tehetség lenne? Sokat tűnődtem már ezen, de lehet hogy van benne valami. Köszönöm!

suntime írta...

Szerintem ezen nincs mit gondolkodni. Aki valamit igazán jól csinál, arra mondhatjuk, hogy van hozzá tehetsége :)

Anita írta...

:-)))

Szerettem volna megjegyzést hagyni nálad a muffinokhoz, de egyszerűren nem sikerül.

parvati írta...

Kedves Anita,

Nagyon boldog vagyok, hogy én lehetek a tulajdonosa ennek a csodás rezgésű himzett OM-nak :-)
ÉS! Már keretben diszeleg a falon:-) holnap (hétfőn) meg is nézheted!
Igazán megtisztelltél vele és azzal is, hogy másfél évig hozzám jártatok jógázni és nagyon lelkesen gyakoroltatok :-) ezzel is végig támogatva és ösztönözve engem és a Fóti jóga "felfutását"...nagyon fogtok hiányozni...,mert igen, hamarosan tovább sodor az élet szele, és én felhúztam a vitorlám, de az OM velem lesz ameddig csak sodródom, bárhol is éljek majd, aktuális lakásom egy különleges falának büszke disze lesz :-) mindig Rátok emlékeztetve és a Fóti jógás időszakra, és arra, hogy talán egyszer újra egy Fóti jóga terem falán fog lógni :-) mert semmi sem kizárt, ha az élet szelét fogtad be a vitorládba...
Nagyon köszönöm és még számtalanszor, el nem mondhatom mit jelent nekem és hogy mekkora örömet okoztál!

suntime írta...

Szia Anita,
Bocsánat, csak ma vettem észre, hogy nem működik a kommentezés az oldalamon. Kijavítottam, és most már jó :-)